Menü Bezárás

Visszatérhet korábbi csapatába az Inter középpályása

Conte leszámol az Inter rosszfiúival?

Radja Nainggolan képességei alapján az olasz bajnokság egyik legjobb középpályása. Ezt bizonyítja, hogy 30 éves korában is képes volt 40 millió eurót és egyik legtehetségesebb ifjoncát, Nicoló Zaniolo játékjogát odaadni érte az Inter 2018 nyarán. Bár szezon közben voltak sérülései, a bajnokságban 6 találatig jutott a ezzel lett Mauro Icardi és Iván Perisic után a milánóiak harmadik leggólerősebb játékosa volt a 2018/19-es szezonban. Azonban nem segítette helyzetét, hogy februárban kikerült egy hangfelvétel róla, amin bevallja nem boldog a csapatnál és vissza szeretne térni a Rómába, még ha ehhez valamilyen botrányt is kell csinálnia. Most, ha nem is a fővárosiakhoz, de minden esély megvan arra, hogy egy korábbi klubjának, a Cagliarinak húzhassa fel magára ismét.

A nyáron az Interhez frissen kinevezett Antonio Conte ugyanis nyíltan nem számol vele többek közt azért, mert nem látja taktikailag helyét a csapatban. Bár a Cagliari annak ellenére, hogy néhány hete adta el Nicoló Barellát pont az Internek, nincs pénze a belga középpályásra így egy évre kölcsön vehetik őt. A hírek szerint Nainggolan “több, mint boldog” azzal, hogy ismét a szardíniai szigeten játszhat. Olasz források szerint az üzletet hamarosan, akár 48 órán belül be is jelenthetik.

Nemcsak a belga középpályás az egyetlen sztár, akit Conte nem szívesen lát a csapatnál. Ugyanez a helyzet a botrányt botrányra halmozó Mauro Icardival, aki a Napoliba igazolhat, de Iván Perisic helye is erősen megkérdőjeleződött az olasz edző három védős taktikája miatt.

Tetszett? Dobj ide egy lájkot:

Nézz be hozzánk minden nap a legfrissebb foci hírekért!

Hasonló cikkeink:

Szerzői jogok | Impresszum
Kezdőtizenegy.com