Menü Bezárás
Továbbjutott a Fradi!

Továbbjutott a Fradi: a máltai bajnok a következő ellenfél

5-3-as összesítéssel búcsúztatták a Ludogorecet, a jövő héten a Valletta érkezik Budapestre.

A Fradi idegenbeli 3-2-es győzelmével, 5-3-as összesítéssel kiütötte a Ludogorec együttesét a Bajnokok Ligája selejtezőinek legelső szakaszában. Haratyin (’17), Skvarka (’21) és Nguen (’48) góljára csak Terziev tudott válaszolni a 24. percben a bolgár bajnok részéről. A végeredmény a 69. percben szerencsétlenül megesett Heister-öngóllal alakult ki, így a zöld sasok mérkőzhetnek meg a jövő héten a Valletta csapatával.

A málta fővárosából érkező alakulat idén gyűjtötte be a huszonötödik bajnoki címét megalakulása óta. A Bajnokok Ligája indulással így rendszeresen próbálkozhattak az évek során, de a második körön – ami most következik – még sohasem jutottak túl a sorozatban. Reméljük, ez idén sem lesz másként.

A máltai bajnokság egyébként a 45. helyet foglalja el az UEFA európai ligák erősségét mérő rangsorában, az NB1 ugyanitt a 33. A Fradi továbbjutása tehát papírformának mondható, bár valamilyen szempontból nekik is túl kell lépniük a saját árnyékukon: 1995-ös főtáblára kerülésük óta csak egyszer, 2004-ben sikerült a harmadik fordulóba jutniuk. Akkor a Sparta Praha jelentette a végállomást – emlékszem, engem gyerekként valósággal sokkolt Zelenka és Homola találata. Idén ebben a körben akár a BL-elődöntős Ajax, vagy a Dinamo Zagreb is érkezhetne ellenfélként a máltaiak legyőzése esetén.

 

Tetszett? Dobj ide egy lájkot:

Nézz be hozzánk minden nap a legfrissebb foci hírekért!

Hasonló cikkeink:

Szerzői jogok | Impresszum
Kezdőtizenegy.com