Menü Bezárás
Pancho Aréna Fehérvár FC Európa Liga

Simán vették az első selejtezőkört a magyar csapatok Európában

A Fradi tegnapi sikerét szépen sorban előbb a Honvéd, majd pedig a Vidi és a Loki követte. Izgalomra nem igazán hagytak okot a magyar csapatok.

Már az odavágókon is meglepő sikereket élhettek át a magyar klubfutball rajongói. A nemzetközi színtéren a Vidit leszámítva nem sok sikerélményünk volt az elmúlt évtizedekben, idén azonban nagyon magabiztosan vették csapataink az első kört. A Fradi a nála sokkal magasabban rangsorolt Ludogorets együttesét ütötte ki kettősgyőzelemmel: a Groupama Arénában 2-1-re, Bulgáriában pedig 2-3-ra tudtak győzni Rebrov fiai szerda este. A Dudelange együttesét kiejtő máltai bajnok, a Valletta FC lesz az ellenfél a BL selejtező második körében. Aznap pedig, amikor Szatmári András világbajnoki ezüstérmet szerez, aranylábú ifjaink is kitettek magukért.

A Honvéd adta meg az alaphangot…

A Honvéd hazai meccsét az újonnan átadott Ilovszky Rudolf Stadionban rendezték. Sokkal jobbak voltak mieink az ellenfelüknél, és ennek meg is lett az eredménye: gyorsan elhúztak 3-0-ra, hogy aztán egy újabb büntetővel 4-0-ra módosítsák az állást. Ezt azonban Gazdag kihagyta, ráadásul még kaptak is egy gólt a piros-feketék az utolsó utáni percben, így 3-1-ről várhatták a visszavágót. Növelte az izgalmakat, hogy a 18. percben előnybe is kerültek a hazaiak, és a félidőig nem is változott az eredmény. Viszont a második játékrészben is csak a 62. percig maradtak izgalmak, ekkor ugyanis jött a 35 éves Djordje Kamber és kiegyenlített. Ezt követően már nem született gól, így a Budapest Honvéd 4-2-vel jutott az Európa Liga selejtezőjének második körébe. Következő ellenfelük a román Universitatea Craiovia együttese lesz.

A DVSC is könnyen hozta a kötelezőt

A debreceniek a Nagyerdei Stadionban is remek eredményt értek el: 3-0-ra verték Albánia második legerősebb csapatát. A visszavágó már kevésbé volt sima, sőt. Ezen a meccsen is korán előnybe kerültek a hazaiak. Ethemi gólja azonban istenségnek látszó csalfa, vak remény volt csupán, hiszen az 57. percben óriási kapushibát követően Szatmári Csaba az üres kapuba vágta a labdát. 1-1, innentől akár három gólt is kaphatott volna a DVSC, még úgy is továbbjutott volna. Nem voltak azonban ilyen udvarias vendégek a cívisvárosiak: nem született már több érdekes esemény a találkozón, így 4-1-es összesítéssel jutott tovább a Tankcsapda kedvenc csapata. A második körben a Serie A-ban szereplő Torino lesz az ellenfél, ahol nem egyszerű feladat vár a DVSC-re, hiszen nyilván az olaszok lesznek a favoritok.

Debrecen Nagyerdei Stadion Európa Liga DVSC Torino

Megtöltik a szurkolók a Nagyerdei Stadiont a Torino ellen?

A Vidi pedig rápihent a következő körre…

A tavaly Európa Liga csoportkörbe jutott magyar csapat gyakorlatilag már az odavágón eldöntötte a párharc sorsát idegenbeli 1-5-ös győzelmével. A csurig megtöltött felcsúti Pancho Arénában rendezett visszavágó már csak formalitás volt, melyre aszerint is mentek ki a csapatok. Habár, biztos ami biztos, a 75. percben a vendégek játékosa azért még kiállíttatta magát. Más esemény azonban nem igazán történt a gól nélkül lecsordogáló mérkőzésen, így pedig 5-1-gyel jutott tovább a MOL Fehérvár FC, vagy mi. Az Európa Liga második selejtezőkörében a Vaduz együttese lesz az ellenfél.

MOL Aréna Székesfehérvár Európa Liga Vaduz

A Vaduzt már Székesfehérváron fogadják vajon?

+1: Továbbjutott a DAC, színre lép az Eszék is

Részben szintén magyar sikernek nevezhetjük, hogy a Dunaszerdahely is ott lesz a következő körben. Ők oda-vissza 1-1-et játszottak a lengyel Cracovia ellen, így hosszabbításra szorultak. Ott a 94. percben gólt szereztek, és bár a 122. percben kiegyenlítettek a lengyelek, idegenben lőtt több góllal így is a DAC jutott tovább. Náluk egyébként pályára lépett Kalmár Zsolt, Vida Máté és Kristopher Vida is. A dunaszerdahelyi csapat a következő körben a görög Atromitosz ellen fog játszani – itt kerettag egyébként Ugrai Roland és Megyeri Balázs is. Külföldre szakadt magyarok csatája lesz ez.

El sem tudom képzelni az Európa Ligát…nélküled <3

Az Európa Ligára az Újpest ellen felkészülő NK Osijek, azaz az Eszék is ott lesz a következő körben már. Nekik nem is kellett az első selejtezőkörben játszani, a horvát bajnoki bronzérem eleve a második körben indulásra jogosít fel. Az eszékiek ellenfele Bulgária büszke gyöngye, a CSZKA Szófia együttese lesz.

Szurkoljunk tovább, reméljük a második körben is hasonlóan sikeresek lesznek csapataink!

Tetszett? Dobj ide egy lájkot:

Nézz be hozzánk minden nap a legfrissebb foci hírekért!

Hasonló cikkeink:

Szerzői jogok | Impresszum
Kezdőtizenegy.com