Menü Bezárás
Magyar Csapatok Európában FTC DVSC Vidi Honvéd Eredmények

Magyar siker Európában: Minden csapatunk győzni tudott!

A Fradi tegnapi hazai győzelméről már beszámoltunk, ők a Bajnokok Ligájában nyertek meg egy nehéznek ígérkező meccset a Ludogorets ellen. Ma további három magyar csapat képviselte hazánkat Európában, kifejezetten meggyőzően.

A mai nap folyamán az Európa Liga első selejtező körében három magyar csapat jutott szerephez. Este héttől a Debreceni VSC kezdett az albán Kukesi együttese ellen hazai pályán, fél kilenctől a Vidi vendégeskedett a montenegrói FK Zeta csapatánál, kilenctől pedig a Honvéd fogadta az újonnan épült Vasas stadionban a litván Zalgiris Vilnius együttesét.

DVSC – Kukesi: 3-0, jöhet a Torino?

Rég nem látott érdeklődés övezte a debreceni csapatot, ugyanis nem kevesebb mint 10 250 néző előtt rendezték meg az összecsapást a Nagyerdei Stadionban. A mérkőzést élőben közvetítette az M4 Sport is. Az első félidő elég eseménytelenül ment le, hogy aztán a második félidőben minden megváltozzon: a Loki új szerzeménye, Haruna Garba az 52. percben állt be csereként, két perccel később pedig vezetéshez juttatta a hazaiakat. Ezt követően a 77. és a 83. percben Varga Kevin villant kétszer is, így ő állította be a végeredményt.

A Debrecen megúszta kapott gól nélkül, ráadásul lőttek mellé hármat, igen magabiztos előnynek tűnik, innen nem illik elbukni. A következő körben a Serie A-ból jöhet vendég, ám nem az előzetesen várt AS Roma, ők ugyanis a Milan kizárása miatt automatikusan a csoportkörbe kerültek. Helyettük a kisebbik torinói gárda jöhet Magyarországra, ha jövő héten nem nullázza le a Cívisvárost az albán kupagyőztes. Reméljük, erre nem kerül sor.

Ahol tavaly abbahagyták: Zeta – Vidi: 1-5

A Vidi tavalyi fantasztikus menetelésése nem pusztán a véletlen műve volt, a lendület úgy tűnik idénre is kitart. Már a harmadik percben előnybe kerültek vendégként a montenegrói harmadik helyezett ellen: Loic Nego lőtte be a minimum másfelet érő első idegenben szerzett Vidi-gólt. A 12. percben megduplázta csapata és egyben önmaga góljainak számát a francia jobb szélső, így hamar két gólos előnybe került a Vidi. A 17. percben szerzett szépítés csak még jobban felpörgette Negót, aki a 23. percben a mesterhármasát szerezte meg. Mindhárom gólt Milanov készítette elő neki. Ezzel az eredménnyel vonultak a félidei pihenőre a csapatok.

A második félidő érthető okokból eseménytelenebbül telt. A 61. percben állt be csereként a Fraditól erkölcsileg aggályos módon elcsaklizott ukrán szélső, Ivan Petryak, bár jelenléte nem igazán volt befolyással a végkimenetelre. A 86. percig kellett várni az újabb eseményre: ekkor Huszti beadását váltotta gólra a 36 éves kapitány, Juhász Roland. A 93. percben még maga Huszti Szabolcs is betalált, így alakult ki az 1-5-ös végeredmény. Visszavágó jövő csütörtökön este nyolctól Felcsúton.

Honvéd – Zalgiris

A Honvéd meccse este kilenckor kezdődött az éppenhogycsak átadásra került Fáy utcai Vasas stadionban (hivatalos nevén Ilovszky Rudolf Stadion). Az első félidőben egyetlen gól született, azt Banó-Szabó Bence szerezte a 32. percben. A hazaiak előnyét a csapat sztárja, David N’Gog duplázta meg az 55. percben. Mindenki alászaladt fölött elrepült Kamber hatalmas bedobása. A hosszú oldalon viszont remekül érkezett az egykori Liverpool játékos, és fejelte be jó három méterről.

A 69. percben büntetőt ítélt a Budapest Honvéd javára a szlovák játékvezető, melyet Gazdag Dániel elemi erővel értékesített, a felső kapufa alsó részéről pattant be a lökete. Nem volt azonban ilyen magabiztos a következő ziccerénél, a 85. percben ugyanis ismét büntetőt végezhetett, ám gyengén, középmagasan a jobb oldalra rúgra. Szerencsétlenségére az ellenfél hálóőre is pont arra ugrott és ki is védte a rosszul végzett büntetőt. Így alakult, hogy 4-0 helyett maradt a 3-0, a 92. percben pedig egy szöglet utáni bohózatból még gólt is kaptak a hazaiak, így azért a magabiztos győzelem ellenére is maradt némi keserű szájíz, de fő a három pont győzelem.

Ilovszky Rudolf Stadiun Budapest Honvéd Zalgiris Vilnius
3-1-re győzött a Honvéd az Európa Liga első selejtező körének odavágóján.

Így alakult tehát, hogy 1997 után először újra minden magyar győzni tudott a nemzetközi színtéren az első körben. Reméljük, a visszavágóra és a további körökre is kitart csapataink lendülete. Gyűjtögessék csak bátran az UEFA koefficiens pontokat.

Tetszett? Dobj ide egy lájkot:

Nézz be hozzánk minden nap a legfrissebb foci hírekért!

Hasonló cikkeink:

Szerzői jogok | Impresszum
Kezdőtizenegy.com