Menü Bezárás
Neymar

A PSG ajtót nyitott Neymarnak

Úgy tűnik, a nyáron elengedi a PSG legdrágább igazolását Neymart – számolt be erről a Sport. A katalán lap szerint a francia klub hajlandó engedni a brazil támadó árából, és ha ez nem elég, még abba is beleegyeznek, hogy a kérője akár több részletben is fizessen. Ez egy nagyon komoly döntés a párizsi klub részéről, ugyanis 2019 nyarán kizárólag egy összegben voltak hajlandóak megválni tőle, legfeljebb játékosbevonással. A Katalánok korábban már felajánlottak egykori játékosukért egy 100 millió eurós összeget, valamint Phillipe Coutinho, Samuel Umtiti, Iván Rakitic és Jean-Clear Todibo játékjogát is. Az ügyből végül azért nem lett semmi, mert az ajánlat az átigazolási ablak bezárta előtt nem sokkal érkezett meg Franciaországba és lehetetlennek számított az, hogy olyan rövid idő alatt meg tudjanak egyezni ennyi játékossal a személyes feltételekről.

A Sport szerint a Barcelona továbbra is legalább egy játékos bevonását preferálja és így jöhet képbe a tavaly nyáron megszerzett támadójuk, Antoine Griezmann, akiről egész évben ellentmondásos hírek születtek, meg is válnának-e tőle 2020-ban vagy nem.

Tetszett? Dobj ide egy lájkot:

Nézz be hozzánk minden nap a legfrissebb foci hírekért!

Hasonló cikkeink:

Szerzői jogok | Impresszum
Kezdőtizenegy.com