Menü Bezárás

Átalakul a PSG – Négy kulcsember is ingyen távozhat

Június 30-án négy alapember szerződése is lejár a PSG-vel, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy bármelyikük is Párizsban kezdené meg a következő szezont. Ráadásul továbbiak követhetik őket…

A legfontosabb problémának első ránézésre Edinson Cavanit nevezné meg talán mindenki. Azonban az uruguayi csatár már 35 esztendős, ráadásul az ő pótlására ott van Neymar, Mbappé és Icardi is, aki ugyan csak kölcsönben van egyelőre, de jó eséllyel meg fognak egyezni az Interrel, hiszen Tuchel számol az argentin csatárral. Így egy probléma talán kilőve. Cavanival egyébként télen még az Atletico Madrid szemezgetett, ám továbbra is kérdéses, hogy hol is folytatja.

Szétszéledhet a PSG védelme

Sokkal nagyobb probléma lehet azonban a párizsi védelemben. Thomas Meunier mellett Layvin Kurzawa szerződése is lejár. Előbbit a Dortmund, utóbbit a Sevilla és az Arsenal vinné, habár Meunier kijelentette, hogy maradni szeretne. Szintén távozóban van Thiago Silva, aki pedig arról beszélt nemrégiben, hogy szeretne visszatérni nevelőegyesületéhez, a Fluminense csapatához. Így tehát egy csapásra akár három alapember is kieshet a PSG védelméből. Tuchelnek tehát bőven lesz dolga a jövő szezonra hogyha BL-t akar nyerni. Márpedig a PSG BL-t akar nyerni.

Ráadásul két nagyágyú is távozhat

Tovább bonyolítja a helyzetet hogy 1 év múlva lejár Angel Di María szerződése is, két év múlva pedig Kylian Mbappé-é. A francia csodagyerekkel már hónapok óta próbál megegyezni a katari klub, ám eddig mindhiába. Mbappét szívesen látná soraiban a Barcelona mellett a Real Madrid is. Megeshet, hogy ő lesz minden idők legdrágább igazolása a nem is olyan távoli jövőben. Di María pedig utolsó nagy lehetőségét használhatja ki egy bazinagy csekk beszerzésére, ő pedig egy ilyen alkalmat sosem hagyna veszni.

Forrás: AS

Tetszett? Dobj ide egy lájkot:

Nézz be hozzánk minden nap a legfrissebb foci hírekért!

Hasonló cikkeink:

Szerzői jogok | Impresszum
Kezdőtizenegy.com