Menü Bezárás
Stamford Bridge, a Chelsea stadionja

Karanténban játszhatják le az utolsó 92 Premier League bajnokit

Az angol sajtó értesülései szerint folyamatosan zajlik a vizsgálata annak, hogy a Premier League utolsó 92 mérkőzését zárt kapuk mögött, midlands-i edzőközpontokban tartsák meg június-július környékén.

Az elmúlt hetekben rendszeresen írtak arról a brit lapok, hogy zárt kapuk mögött, a külvilágtól elzárt edzőközpontokban fejezhetik be a Premier League idei szezonját. Az Independent szerint a terv az, hogy midlands-i és London-közeli edzőközpontokban “zárnák el” a játékosokat, a hozzájuk tartozó szakmai stábot, és a média munkatársait.

Erre a lap szerint azért van szükség, mert ha a meccsek elmaradnak, az 762 millió fontos pénzvisszafizetési költséggel járhat a klubok részéről a tévétársaságok irányába. A szezon közvetítési jogai már ki lettek fizetve, a klubok pedig nem engedhetik meg maguknak, hogy ettől a pénztől elessenek. A Watford esetében például a klub teljes bevételének 82%-át ezek a tévés pénzek teszik ki az Athletic szerint, tehát rájuk nézve egészen tragikus hatással bírna, ha ennek egy részétől elesnének.

Teltház helyett otthon, a tévé előtt ünnepelhetnek a Liverpool szurkolói

Mikortól indul újra a Premier League? 

A liga az Independent értesülései szerint a jelenlegi tervek szerint júniustól indulna újra. A kevésbé hiteles The Sun szerint már májustól sem elképzelhetetlen, hogy újra meccseket nézhessünk, ez persze a résztvevők többsége szerint kivitelezhetetlen. Eleve hosszú hetek, hónapok telnek el meccsek nélkül, a játékosoknak ez hosszabb kiesést jelent, mint a nyári szünet, így mindenképp szükségük lesz előszezonra, hogy újra edzésbe kerüljenek. 

A klubok, bár befejeznék a szezont, tartanak attól, hogy a járvány egyre intenzívebb lesz Nagy-Britanniában, és nyáron sem lesz semmiféle lehetőség arra, hogy meccseket játszhassanak. Erre válasz lehet például az, ha Angliától messze, biztonságosabb környezetben rendezik meg a találkozókat.

A menetrendet tekintve a világbajnokságokhoz hasonlóan minden nap több meccset is láthatnánk, így nagyjából egy hónap alatt be is lehetne fejezni a bajnokságot, a tévék pedig természetesen közvetíthetnék az összecsapásokat. 

Természetesen ettől függetlenül rengeteg kérdés merül fel az üggyel kapcsolatban, például etikus-e egy ekkora járvány idején Angliában egy teljes kórházat lezárni a játékosok részére (ez valószínűleg szükséges lenne a sérülések miatt), és hogy érdemes-e a meglehetősen véges orvosi, rendőri kapacitásokból bármennyit is a focira fordítani. Az is kérdés, hogy a VAR működéséhez szükséges környezetet hogyan tudnák kiépíteni olyan edzőpályákon, amik jelenleg egyáltalán nincsenek kamerákkal felszerelve.

Források: Independent, The Sun, The Athletic

Tetszett? Dobj ide egy lájkot:

Nézz be hozzánk minden nap a legfrissebb foci hírekért!

Hasonló cikkeink:

Szerzői jogok | Impresszum
Kezdőtizenegy.com