Menü Bezárás
Harry Maguire

Harry Maguire lehet a világ legdrágább védője, egyben Solskjaer következő igazolása

A hónapok óta húzódó ügy végére napokon belül pont kerülhet.

A különböző brit napilapok egybehangzó információi szerint a Leicester City és az angol válogatott középhátvédje, Harry Maguire a holnapi nap folyamán Manchesterbe utazik, hogy orvosi vizsgálaton vegyen részt, mielőtt aláírja szerződését a Vörös Ördögökkel. A sajtó értesülései szerint rendkívül rögös út vezetett a megegyezéshez: amíg a Manchester United szerint Maguire semmiképp sem ér többet 70 millió fontnál, a Leicester City minden lélegzetvételével azon volt, hogy Virgil Van Dijk 75 millió fontos rekordját megdöntve az angol legyen minden idők legdrágább középhátvédje.

Az ügybe ráadásul bekavart a Manchester City is, akik szintén érdeklődtek a játékosért, de az angol bajnokcsapat végül nem akart belemenni egy esetleges licitháborúba, 60 millió fontnál többet pedig semmiképp sem szerettek volna középhátvédre költeni. A “szükség átigazolási rekordot törvényt bont” elv nyomán Solskjaer klubja maradt az egyetlen komoly kérő, akik végül megtalálták az arany középutat a Rókákkal. A United így 60 millió fontot fizethet ki azonnal Maguireért, 20 millió fontot pedig részletekben, különböző feltételek teljesülése után utalhat majd át. Arról nincs pontos információ, hogy konkrétan mik is lehetnek ezek a feltételek, a további kifizetések függhetnek a pályára lépések számától egészen Maguire rendkívül valószínűtlen Aranylabda-díjáig is. A Leicester City viszont jó eséllyel megkapja, amit akar: a játékosuk ára elérheti a 80 millió fontot, amivel a futballtörténelem legdrágább hátvédjévé válhat.

Tetszett? Dobj ide egy lájkot:

Nézz be hozzánk minden nap a legfrissebb foci hírekért!

Hasonló cikkeink:

Szerzői jogok | Impresszum
Kezdőtizenegy.com